Vissza a nyitóoldalra
Elementary (kezdő) 1-2
A csomag tartalma 750 szó.

Ezzel a csomaggal a teljesen kezdők munkáját kívánjuk segíteni. A csomaggal az alapszintű párbeszédeket sikeresen lehet megvalósítani. A csomag érdekessége, hogy rendkívül sok rendhagyó múltidejű ige található benne, mert ezen igék jó része már kezdő szinten megjelenik az órákon. Természetesen erre külön figyelmet fordítottunk a csomag elkészítése során, így rendhagyó igék múlt ideje is szerepel a kártyákon.

Ár: 2800 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 3360-3696 Ft/csomag)

darab

Pre-Intermediate (középhaladó) 1-2
A csomag tartalma 750 szó.

Ezt a csomagot a középhaladó, illetve újrakezdő szintű tanulóknak állítottuk össze. Ezen szókincs elsajátításával már kissé bonyolultabb párbeszédeket is meg lehet fogalmazni, illetve itt már bejönnek különböző szavak, amik ugyanazt jelentik angolul (wallet/purse, look for/seek). Ezekre külön gondot fordítottunk a csomag kialakításánál, és az ilyen kártyák magyar oldalán egy kettes szám látható, jelezvén a tanulónak, hogy kettő (esetleg három) angol megfelelőt várunk el.

Átmenetileg nem rendelhető!


Ár: 2800 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 3360-3696 Ft/csomag)

darab

Intermediate (haladó) 1-2
A csomag tartalma 970 szó.

Mivel ezen csomag kézhezvételekor a tanuló várhatóan középfokú nyelvvizsgára készül, a kártyákon szereplő példamondatokat úgy állítottuk össze hogy minél nagyobb számban tartalmazza az eddig előfordult nyelvtani anyagot. Igeidők tekintetében mind a 12, passzív (szenvedő) szerkezetek, feltételesek. Mindemellett a viszonylag egyszerűbb de ritkábban előforduló mindenféle apró kifejezések (might as well, to be honest, stb), nyelvtani megkötések (so do I, Shall I, stb.) is nagy számban fordulnak elő. A bonyolult, választékos kifejezések, és az egy magyar szóra kínált fontos angol szinonímák, illetve a középfok nyelvtanát kimerítő példamondatok elsajátításával a tanuló lenyűgözheti környezetét, legyen az illető nyelvtanár, vagy angol anyanyelvű személy.

Ár: 2800 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 3360-3696 Ft/csomag)

darab

Phrasal verb + Prepositions
A csomag tartalma 360 szó.

Ezen csomag a középfokú nyelvvizsgára készülőknek elengedhetetlen. Aki egy ideje tanul angolul az találkozhatott a phrasal verb-ök széles skálájával, és megtapasztalhatta azt is hogy ezeknek sok esetben több jelentésük van. Az elsajátítást nehezíti hogy sok esetben az eltérés csak egészen pici, de a kifejezés teljesen más jelent (hang on, hang up vagy look for, look after, look up, look into, look forward to). A prepozícók az angolban semmiféle rendszert nem követnek hasonló szavaknak is különböző lehet a prepozíciója (similar to, same as) vagy éppen ugyanazt a jelentés más prepozíció adja, illetve más prepozícióval a szó teljesen mást jelent (break into, break down). Egyénileg e szavak kiszótárazása is problémát jelent, nem beszélve arról hogy ha a tanuló hibázik akkor könnyen a rosszat tanulja meg.
A hatékonyabb elsajátítást segítő, példamondatokkal ellátott kártyák méltán váltak a legkeresettebb termékünkké.

Ár: 1650 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 1980-2178 Ft/csomag)

darab

Intermediate Plus
A csomag tartalma 359 szó.

Ugyan a csomag szókincse túlmutat a középfokú nyelvvizsga elvárásain, használata segíti a nyelvvizsgára való készülést és szintentartást egyaránt. A társas érintkezésben használt kifejezések színesebbé és választékosabbá teszik a szóbeli kommunikációt, ezért ennek a csomagnak az elsajátítása is rendkívül fontos, ha anyanyelvi módon szeretnénk kifejezni magunkat.
Átmenetileg nem rendelhető!


Ár: 1650 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 1980-2178 Ft/csomag)

darab

Business Edition 1-2
A csomag tartalma 780 szó.

A készlet alapja egy általános üzleti szókincs. Jelentős segítséget nyújt a pénzügyi, befektetői, illetve a tőzsdei területeken dolgozóknak. A csomag elkészítésében és lektorálásában angol anyanyelvű, üzleti angolt tanító tanárok vettek részt az EU-s elvárások figyelembevételével. A szavak és a hozzájuk tartozó példamondatok segítségével frappánsan és profi módon fogalmazhatunk az üzleti életben is, amivel igazán jó benyomást kelthetünk partnereink, üzletfeleink körében is.

Ár: 2800 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 3360-3696 Ft/csomag)

darab

Német Kezdő 1-2
A csomag tartalma 900 szó.

Tekintettel az angol csomagok sikerére, a vásárlói igényeket kielégítve a SZINEX Kiadó megjelentette sorozatát németül is. A csomag kezdő szintű szókincset ad a tanulónak, és a többi kártyához hasonlóan ennek a szintnek megfelelő példamondatokat tartalmaz. A kártyákon szerepel a főnevek neme, többes számú alakja és a rendhagyó igék múlt idejű alakjai.

Ár: 2800 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 3360-3696 Ft/csomag)

darab

Német Középhaladó 1-2
A csomag tartalma 1013 szó.

Ezt a csomagot a középhaladó, illetve újrakezdő szintű tanulóknak állítottuk össze. A csomag a középhaladónak megfelelő szintű szókincset tartalmazza, így már választékosabban fejezhetjük ki magunkat, és bonyolultabb párbeszédeket is megfogalmazhatunk. A kártyákon szerepel a főnevek neme, többes számú alakja és a rendhagyó idék múlt idejű alakjai.

Ár: 2800 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 3360-3696 Ft/csomag)

darab

Francia Kezdő 1-2
A csomag tartalma 770 szó.

Alap szintű szókincset dolgoz fel.
A kártyák tartalmazzák a következőket:
-példamondatot
-a rendhagyó igék:
múlt idejét (participe passé alak) a bal felső sarokban pl. voir/vu jövő idejét (future) a jobb felső sarokban (egyes sz. első személyű alak) voir/je verrai
-azon igék előtt, amelyek visszaható alakban is használhatóak, zárójelbe tett visszaható névmás van pl.(se) sentir, illetve ha a jelentésben eltérés van, a magyar oldalon a visszaható alak jelentését speciális jel mutatja
-a rendhagyó főnevek többes számát pl. œil/yeux)
-a főnevek nemét a szó előtt álló un/une határozatlan névelők, megszámlálhatatlan főneveknél pedig a le/la határozott névelők jelzik. A kizárólag, vagy főleg többes számban használt főnevek esetében megjegyés jelzi a nemet pl. un chien, la curiosité
-a melléknevek hímnemű, nőnemű alakját pl. copieux,-euse
-a melléknevek rendhagyó többes számát pl. local,-e (tsz. locaux)
-a szavakhoz általában használt vonzatok dőlt betűsek pl. demander à qn de inf., remercier qn de/pour qc

Ár: 2800 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 3360-3696 Ft/csomag)

darab

Francia Középhaladó
A csomag tartalma 840 szó.

Aminek segítségével már bonyolultabb mondatokat és kifejezéseket is könnyedén elsajátíthatunk. A példamondatok a középhaladó szintnek megfelelő szókincset dolgozzák fel, tehát feltételezik a kezdő szinten megtanult szavakat.
Átmenetileg nem rendelhető!


Ár: 2800 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 3360-3696 Ft/csomag)

darab

Francia Haladó
A csomag tartalma 840 szó.

A dobozban található szókinccsel a középszintű nyelvvizsgára tudunk kiválóan felkészülni. A példamondatok itt is a szintnek megfelelőek, tehát feltételezik a kezdő és a középhaladó szókincset, kifejezéseket.
A három dobozzal együtt (kezdő, középhaladó, haladó) pedig biztosak lehetünk nyelvvizsgánk sikerében. A három doboz szókincse tökéletesen lefedi a nyelvvizsgához szükséges szavakat, kifejezéseket.
Átmenetileg nem rendelhető!


Ár: 2800 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 3360-3696 Ft/csomag)

darab

Spanyol Kezdő 1-2
A csomag tartalma 840 szó.

Spanyol nyelvrajongók figyelem!!!
Megjelent a várva várt spanyol kezdő kártyacsomag! Sikkes külsővel és tartalmas belsővel.
840 db kezdő szintnek megfelelő spanyol szó és a szavak megértését-megjegyzését elősegítő példamondatok. Ajánljuk mindazoknak, akik most tanulják ezt a nyelvet és intenzíven szeretnék bővíteni a szókincsüket. Ugyanakkor pedig újrakezdőknek is, akik már nyelvtani tudással rendelkeznek, és a szavak felfrissítésére van szükségük.
A kártyák tartalmaznak:
- példamondatokat spanyol nyelven a szó vonzataival
- a melléknevek hímnemű/nőnemű alakját
- a főnevek nemét, ill. többes számát
- az igék visszaható alakját
- a rendhagyó igék múlt (préterito perfecto/imperfecto) és jövő idejét
A csomagban mellékelünk még egy táblázatot a rendhagyó igék indefinido (befejezett múlt) ragozásáról és egy használati utasítást.

Ár: 2800 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 3360-3696 Ft/csomag)

darab

Spanyol Középhaladó 1-2
A csomag tartalma 842 szó.

Egy nemrégiben Magyarországon készült felmérés szerint a fiatalok 90%-a a latin nyelveket, közöttük a spanyolt tartotta a legszebb nyelvnek. Mindazoknak, akik így gondolják, bármely korosztály tagjai is, és el szeretnék sajátítani az egyik legszebb nyelvet, hatékony segítséget nyújtanak a fejlődésben a Szinex Kiadó legújabb spanyol szótanuló kártyákat tartalmazó csomag.

A középhaladó csomagokat mindazoknak ajánljuk figyelmébe, akik már rendelkeznek a megfelelő alapszintű tudással és ismereteiket bővíteni szeretnék vagy esetleg középfokú nyelvvizsgára készülnek.

Ár: 2800 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 3360-3696 Ft/csomag)

darab

Orosz kezdő 1-2
A csomag tartalma 680 kártyán 727 szó.

Végre megjelent a hatékony és kedvelt szókártya orosz nyelven,mindazok számára, akik szeretnék jobban megismerni ezt a hatalmas országot, vagy szeretnének szót érteni azokkal, akik ezt a nyelvet beszélik, esetleg szakmai okokból van szükségük az orosz nyelv ismeretére. Az anyagot annak jegyében állítottuk össze, hogy az megfeleljen a megállapított nemzetközi nyelvvizsga-követelményeknek, segítséget nyújtson az alapfokú nyelvizsgára való felkészülésben. A kártyák tartalma segítséget nyújt az orosz nyelv sajátosságainak, nehézségeinek jobb megértéséhez. Külön gondot fordítottunk például az igeszemléletre, illetve a nyelvtani nemekre.

Ár: 2800 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 3360-3696 Ft/csomag)

darab

Memóriakártya Angol 1 Iskolaszerek
A mostani kiadványunk a gyerekek nyelvtanulását segíti elő – játékos módszerrel. A játékos tanulás lényege: két egyforma képen magyarul és angolul található a képhez tartozó szó és mondat, s hátlapra fordítva kell a sok kártya között megkeresni a párokat.
Az Iskolaszerek csomagban a gyerekek az iskolai környezethez tartozó szavakat/fogalmakat tanulhatják meg, például azt, hogy füzet, táska, pad, kréta stb.

Gyerekek!

Kellene egy jó kis játék? És az sem lenne rossz, ha közben nyelvet tanulhatnál? Akkor a Nyelvi Memóriakártya pont neked való! Témaköre: iskolaszerek, azaz olyan szavakat tanulhatsz, mint pl. iskola, pad, kréta, tanár stb. Tehát mire legközelebb suliba kell menned, már könnyedén fogod tudni a téged körülvevő tárgyak nevét angolul.
Amit a csomag tartalmaz:
- 2x37 színes képet a témakörnek megfelelően: Iskolaszerek
- a témakörökbe tartozó legfontosabb szavakat és kifejezéseket
- 37 angol szót és példamondatot, a hozzá tartozó magyar megfelelőjét
- egy dobozt, amiben tárolni lehet a kártyákat
- játékszabályt pontos leírással a játék menetéről, többféle játéklehetőségről Interneten pedig megtalálható a szavak/mondatok kiejtése anyanyelvi beszélőtől!!!

Ár: 500 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 600-660 Ft/csomag)

darab

Memóriakártya Angol 2 Meseország
Meseország tele van óriásokkal, tűznyelőkkel, törpékkel. Ott él Piroska a nagymamájával, Hófehérke hét jó barátjával, s ott uralkodik a bölcs és okos király gyönyörű feleségével. Ezeket a szavakat tanulhatod meg most angolul, és innen már csak egy lépés választ el attól, hogy angol nyelvű meséket olvass eredetiben! Kalandra fel! Vár rád Meseország – angolul!
Amit a csomag tartalmaz:
- 2x37 színes képet a témakörnek megfelelően: Meseország
- a témakörökbe tartozó legfontosabb szavakat és kifejezéseket
- 37 angol szót és példamondatot, a hozzá tartozó magyar megfelelőjét
- egy dobozt, amiben tárolni lehet a kártyákat
- játékszabályt pontos leírással a játék menetéről, többféle játéklehetőségről Interneten pedig megtalálható a szavak/mondatok kiejtése anyanyelvi beszélőtől!!!
Átmenetileg nem rendelhető!


Ár: 500 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 600-660 Ft/csomag)

darab

Memóriakártya Angol 3 Vadállatok
Ebben a csomagban gyönyörű és nem mindennapi állatokról találhatsz képeket mint pl. puma, oroszlán, medve, keselyű. S nemcsak képeket nézegethetsz, hanem meg is tanulhatod az angol változatukat!
Amit a csomag tartalmaz:
- 2x37 színes képet a témakörnek megfelelően:Vadállatok
- a témakörökbe tartozó legfontosabb szavakat és kifejezéseket
- 37 angol szót és példamondatot, a hozzá tartozó magyar megfelelőjét
- egy dobozt, amiben tárolni lehet a kártyákat
- játékszabályt pontos leírással a játék menetéről, többféle játéklehetőségről Interneten pedig megtalálható a szavak/mondatok kiejtése anyanyelvi beszélőtől!!!

Ár: 500 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 600-660 Ft/csomag)

darab

Memóriakártya Angol 4 Háziállatok
Közvetlen környezetünkben élnek kisebb-nagyobb állatok, amiktől akár félhetünk is. Most játékos rajzokon mindegyikkel megbarátkozhatsz, és még a nevüket is megtanulhatod angolul.
Amit a csomag tartalmaz:
- 2x37 színes képet a témakörnek megfelelően: Háziállatok
- a témakörökbe tartozó legfontosabb szavakat és kifejezéseket
- 37 német szót és példamondatot, a hozzá tartozó magyar megfelelőjét
- egy dobozt, amiben tárolni lehet a kártyákat
- játékszabályt pontos leírással a játék menetéről, többféle játéklehetőségről. Interneten pedig megtalálható a szavak/mondatok kiejtése anyanyelvi beszélőtől!!!

Ár: 500 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 600-660 Ft/csomag)

darab

Memóriakártya Angol 5 Cselekvések
Hétköznapi cselekvéseink apró ám nagyon fontos része életünknek.
Most egy csokorba gyűjtöttük a legfontosabbakat, hogy könnyedén megtanulhassátok, nemcsak gyakorlatban, hanem angol nyelven is mindennapi cselekvéseinket.
Amit a csomag tartalmaz:
- 2x37 színes képet a témakörnek megfelelően: Cselekvések
- a témakörökbe tartozó legfontosabb szavakat és kifejezéseket
- 37 német szót és példamondatot, a hozzá tartozó magyar megfelelőjét
- egy dobozt, amiben tárolni lehet a kártyákat
- játékszabályt pontos leírással a játék menetéről, többféle játéklehetőségről. Interneten pedig megtalálható a szavak/mondatok kiejtése anyanyelvi beszélőtől!!!

Ár: 500 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 600-660 Ft/csomag)

darab

Memóriakártya Német 1 Iskolaszerek
Kellene egy jó kis játék? És az sem lenne rossz, ha közben nyelvet tanulhatnál? Akkor a Nyelvi Memóriakártya pont neked való! Témaköre: iskolaszerek, azaz olyan szavakat tanulhatsz, mint pl. iskola, pad, kréta, tanár stb. Tehát mire legközelebb suliba kell menned, már könnyedén fogod tudni a téged körülvevő tárgyak nevét németül.
Amit a csomag tartalmaz:
- 2x37 színes képet a témakörnek megfelelően: Iskolaszerek
- a témakörökbe tartozó legfontosabb szavakat és kifejezéseket
- 37 német szót és példamondatot, a hozzá tartozó magyar megfelelőjét
- egy dobozt, amiben tárolni lehet a kártyákat
- játékszabályt pontos leírással a játék menetéről, többféle játéklehetőségről Interneten pedig megtalálható a szavak/mondatok kiejtése anyanyelvi beszélőtől!!!

Ár: 500 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 600-660 Ft/csomag)

darab

Memóriakártya Német 2 Meseország
Meseország tele van óriásokkal, tűznyelőkkel, törpékkel. Ott él Piroska a nagymamájával, Hófehérke hét jó barátjával, s ott uralkodik a bölcs és okos király gyönyörű feleségével. Ezeket a szavakat tanulhatod meg most németül,, és innen már csak egy lépés választ el attól, hogy német nyelven Grimm-meséket olvass! Kalandra fel! Vár rád Meseország – németül!
Amit a csomag tartalmaz:
- 2x37 színes képet a témakörnek megfelelően: Meseország
- a témakörökbe tartozó legfontosabb szavakat és kifejezéseket
- 37 német szót és példamondatot, a hozzá tartozó magyar megfelelőjét
- egy dobozt, amiben tárolni lehet a kártyákat
- játékszabályt pontos leírással a játék menetéről, többféle játéklehetőségről
Interneten pedig megtalálható a szavak/mondatok kiejtése anyanyelvi beszélőtől!!!

Ár: 500 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 600-660 Ft/csomag)

darab

Memóriakártya Német 3 Vadállatok
Ebben a csomagban gyönyörű és nem mindennapi állatokról találhatsz képeket, mint pl. puma, oroszlán, medve, keselyű. S nemcsak képeket nézegethetsz, hanem meg is tanulhatod a német változatukat!
Amit a csomag tartalmaz:
- 2x37 színes képet a témakörnek megfelelően: Vadállatok
- a témakörökbe tartozó legfontosabb szavakat és kifejezéseket
- 37 német szót és példamondatot, a hozzá tartozó magyar megfelelőjét
- egy dobozt, amiben tárolni lehet a kártyákat
- játékszabályt pontos leírással a játék menetéről, többféle játéklehetőségről Interneten pedig megtalálható a szavak/mondatok kiejtése anyanyelvi beszélőtől!!!

Ár: 500 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 600-660 Ft/csomag)

darab

Memóriakártya Német 4 Háziállatok
Közvetlen környezetünkben élnek kisebb-nagyobb állatok, amiktől akár félhetünk is. Most játékos rajzokon mindegyikkel megbarátkozhatsz, és még a nevüket is megtanulhatod angolul.
Amit a csomag tartalmaz:
- 2x37 színes képet a témakörnek megfelelően: Háziállatok
- a témakörökbe tartozó legfontosabb szavakat és kifejezéseket
- 37 német szót és példamondatot, a hozzá tartozó magyar megfelelőjét
- egy dobozt, amiben tárolni lehet a kártyákat
- játékszabályt pontos leírással a játék menetéről, többféle játéklehetőségről. Interneten pedig megtalálható a szavak/mondatok kiejtése anyanyelvi beszélőtől!!!

Ár: 500 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 600-660 Ft/csomag)

darab

Memóriakártya Német 5 Cselekvések
Hétköznapi cselekvéseink apró ám nagyon fontos része életünknek.
Most egy csokorba gyűjtöttük a legfontosabbakat, hogy könnyedén megtanulhassátok, nemcsak gyakorlatban, hanem német nyelven is mindennapi cselekvéseinket.

Amit a csomag tartalmaz:
- 2x37 színes képet a témakörnek megfelelően: Cselekvések
- a témakörökbe tartozó legfontosabb szavakat és kifejezéseket
- 37 német szót és példamondatot, a hozzá tartozó magyar megfelelőjét
- egy dobozt, amiben tárolni lehet a kártyákat
- játékszabályt pontos leírással a játék menetéről, többféle játéklehetőségről. Interneten pedig megtalálható a szavak/mondatok kiejtése anyanyelvi beszélőtől!!!

Ár: 500 Ft/csomag (Ajánlott fogy. ár: 600-660 Ft/csomag)

darab

Postaköltségek
értékhatár postaköltség
    előre utalással előre utalással/ elsőbbségivel utánvéttel
500 Ft 2 000 Ft 290 Ft 395 Ft 870 Ft
2 000 Ft 4 450 Ft 680 Ft 800 Ft 1 000 Ft
5 600 Ft 10 000 Ft 815 Ft 975 Ft 1 200 Ft
10000 Ft fölött 1 000 Ft 1 100 Ft 1 400 Ft

10000 Ft feletti megrenedelés esetén 1 db gyermek memórikártya ajándékba

A feltüntetett árak az ÁFÁ-t tartalmazzák!

Copyright © 2003-2010 SZINEX KFT. All rights reserved.
Minden jog fenntartva. A kiadványok a szerzői jog védelme alatt állnak. A kiadó írásbeli engedélye nélkül TILOS azokat másolni, máshol közzétenni, részben vagy egészében.